inSPIRIT sztori

10-12 éves korom óta tudok kötni. Akkoriban, egy disznótorban untam éppen látványosan halálra magam, és ezzel valószínűleg mások idegeire mentem, így az idősebb unokatestvéreim gondoltak egyet, kötőtűt és fonalat adtak a kezembe. Azóta kötök.

Babatakarókat 30 éve kötök. Nem tudom miért, de mindig is imádtam a kisbabákat. Anno abban a disznótorban is talán az volt a legnagyobb bajom, hogy nem volt a közelben kisbaba, mert ha lett volna, akkor biztosan lekötött volna az, hogy benne gyönyörködjem, őt szórakoztassam, figyeljem, hogyan fedezi fel a világot.

Én az a típus vagyok, aki minden babakocsiba belenéz és keresi a kisbaba tekintetét. Kismamaként naponta hosszú órákat fórumoztam, másoknak adtam tanácsokat, biztattam, nyugtattam a nálamnál kezdőbb anyukákat, és külön topikom volt a nemalvós babák anyukáinak is (és a politizálós anyukáknak is 😊).

Nagyon sokáig nem álltak ezek össze kerek képpé. Külön volt a babázós mániám, meg külön a kötős mániám.

Aztán pár éve volt egy olyan ötletem, hogy kellene szerezni olyan ruhákat, amik kötöttek, és amikből le lehet húzni a fonalat, és azokat a fonalakat kellene újra eladni…

Merthogy a fonal iszonyúan drága mulatság, és rengeteg fonal megy pocsékba azzal, hogy a megunt ruhákba vannak „beépítve”. Egyébként is újrahasznosítani környezetkímélő is, bár megvallom őszintén, nem vagyok harcos környezetvédő, de ez nem is az én feladatom. A saját kereteim között megteszem a maximumot, terjesztem az „igét” is erről, de (már) nem járok az út melletti szemetet összeszedni. (Utoljára ilyet tizenévesen csináltam, gyerekkori barátnőmmel együtt, egy elhanyagolt kastély kertjében. Hát nem ma volt, egyezzünk meg ebben, de mint sok más esetben, ezen a téren is a koromat megelőzve jártam…)

Na, de térjünk vissza a kötött ruhákból visszafejtett fonalak világába!

Nagyon hosszas kereséssel az ország déli részében találtunk egy hatalmas nagy használtruha-nagykert, ahol külön voltak válogatva a kötött holmik. Leautóztunk, és 200 kiló ruhát kapásból el is hoztunk a kocsink csomagtartójába préselve.

A 200 kiló ruha 3600 forintba került. Nem, nem írtam el, háromezer hatszáz forintba került. Beborítottuk a rengeteg pulcsival, kardigánnal, sapkával, sállal és mindenféleséggel az egész házat és nekikezdtünk lehúzni a fonalakat. Az a kardigán, ami most rajtam van éppen, az is onnan származik.

Ez volt vagy 8-9 éve. Irdatlan munkával lehúztuk, amit lehetett, elajándékoztuk, amit nem lehetett lehúzni – márkás pulcsik, garbók, kardigánok –, aztán számoltunk, hogy hogyan érné meg legjobban.

Ott ugrott az egész kútba, hogy közölte a nagyker, hogy ők szívesen odaadtak 200 kiló ruhát most külön, de ők kamionnyi áruban gondolkodnak, úgyhogy mi is legyünk szívesek így számolni, hogy 20-25 tonna ruha…

A 25 tonna ruha az került volna 42500 forintba. De a szállítás az belekerült volna 600.000-be. Továbbá ennyi ruhát elképesztően hatalmas helyen kellett volna tárolni, az élőmunka igénye is irdatlan lett volna (targoncákkal kellett volna lepakolni az érkezési helyükön), úgyhogy végül elengedtük ezt a projektet. Évekig abból kötöttem, amit akkor lehúztunk fonalat. Az unokáimnak is jutott belőle takaróra, pulcsira, sapkára.

Nem tudom már visszaidézni, hogy pontosan mikor, de valamikor 2021 telének elején jutott eszembe az, hogy a kötésimádatomat és a babaimádatomat most már aztán tényleg össze kellene kötni (csomóval vagy masnival, nem kötőtűvel 😊).

Sanyikának már nem tudom hányadik takaróját kötöttem éppen, mert a kistesói elorozták az övét, mivel nagyüzemi felhasználóknak bizonyultak ikrekként, és miközben neki kötöttem szemről-szemre, sorról-sorra, egyszer csak megvilágosodtam. Ott van a megvilágosodás élményem abban a takaróban… Ott van benne bő 35 év.

Miért ne köthetnék az eddigiekhez képest nagyüzemben, de természetesen manufaktúra jelleggel takarókat? – mélázgattam hosszasan ezen.

Közben megfordult a fejemben az is, hogy alvállalkozóval is megköttethetem, hát, de nem az a fajta vagyok, aki a legörömtelibb folyamatokat kiszervezi… 😊.

A tervezés izgalma egyre inkább átvette fölöttem az uralmat, ahogy az nálam már megszokott. Osztottam, szoroztam, számoltam, újra és újra, mire kikristályosodott, hogy mit hogyan is kellene csinálni és mi hogyan is éri meg a vevőknek és nekem is.

Az, hogy a márkanév inSPIRIT lett, az egy pillanat alatt megvolt, amikor először arra gondoltam, hogy „Hm, milyen neve lehetne ennek?”, akkor már ott is volt, még ki is mondtam félhangosan – pedig éppen kötöttem és közben tévéztem –, hogy „inSPIRIT, naná, hogy inSPIRIT, mi más is lehetne?”

inSPIRIT logo
inSPIRIT logo

Hogy mit jelent ez számomra? Lágyságot, puhaságot, szeretetet, kapcsolódást és közben semmi erőltetést, semmi túldimenzionálást, semmi feketét és semmi halálfejest!

Az első napokban megvoltak az alap típusok leiratai, és mindenféle egyéb olyan infók összegyűjtve, amiket a kötés kreativitásában általában fejből nyomok, de amikor az a cél, hogy ne minden más legyen, hanem lehessen ismételni a „termékeket”, akkor kellenek a fix kiindulási pontok ugyebár.

Amit mindenképp elsődlegesen meg akartam valósítani, az a bebugyolálós altatótakaró, mert szerintem annak van a legtöbb hozzáadott értéke a felhasználók számára: azon túl, hogy maga a termék viszonylag egyszerű, ez adja a legtöbbet, nemcsak a babának, hanem az egész családnak. Egy ilyen altató takaró nélkül nagyon nehéz tud lenni az élet.

Közben sokként ért, hogy egyetlen nem túl nagy, nem túl bonyolult mintás babatakaró elkészítése kézi kötőtűvel több napba telik, pedig én nagyon gyorsan kötök.

Mikor az unokáimnak kötöttem, sosem számoltam az időt, meg hát minél több idő ment el vele, annál inkább beletettem ugye önmagamat, de ha naponta 50 takaró kell, akkor az így nem igazán kivitelezhető! – ez a gondolat volt a legnehezebb, de ez hozta a paradigmaváltást is.

Ugyanis vettem egy kötőgépet, és ezzel minden megváltozott.

Heteken át néztem a kötőgépes videókat és aztán heteken át picsogtam (mondjuk ki: bőgtem) a megvett gép fölött, hogy ez nekem sosem fog menni… A kötőgép olyan, mint a tenger… Ahogyan a hajósnak is tisztelnie kell a vizet, úgy, ha gépen akarsz kötni, tisztelned kell a gépet. Mert csak akkor fogja engedni, hogy tökéletes darabokat alkoss. Amíg nem tiszteled, addig minden sorban csinál valami hibát, és kezdheted elölről. Újra és újra és újra és újra.

Teljesen más stratégiát, teljesen más mozdulatokat, teljesen más problémakört jelent a kötőgép, de két hónap után kijelenthettem, hogy elég jól vágtam már addigra a témát 😊.

És akkor elkezdődött a prototípusok gyártása, közben a fonalak felderítése.

Tudni kell, hogy azok a fonalak, amik kézművesek körében nagy kedvencek, azok kötőgépre teljesen alkalmatlanok is lehetnek. Meg úgy egyébként mi az a fonal, ami egy újszülött érzékeny bőréhez is tökéletesen illeszkedik, nem dörzsöli, hanem lágyan öleli?

18 féle fonal letesztelése után – köztük a számomra érthetetlenül nagy népszerűségnek örvendő baby merino-t is kipróbálva (aztán a tesztmosás után örökre elvetve) – végre rátaláltam a bambuszra! Hát amikor ezt a kezembe fogtam először, rögtön tudtam, hogy Ő AZ!

Azt tudni kell rólam, hogy soha nem érdekelt a divat.

Sokkal inkább érdekel a praktikum, az időtállóság, a hasznosság és közben az egyediség. A kedvenc kabátomat 15 éve hordom, de nem azért, mert szép, hanem mert praktikus, könnyű és kényelmes, mindamellett van annyira stílusos, hogy erre szokták azt mondani, hogy örök darab.

Az itthoni kedvenc ruháimat addig hordom, míg el nem kopnak. Van, hogy egy-másfél éven keresztül nem veszek magamnak ruhát, a gyerekeknek is csak azért, mert kinövik az előzőeket.

Szeretem a régi holmikat, és előbb térek be egy turiba, mint bármelyik márka üzletébe…

Nem tudtam, hogy ez a hozzáállásom igazából a fenntartható divat kérdéskörébe tartozik, de most már ezt is tudom, és örülök, hogy nem UFO vagyok ezzel az attitűddel, hanem megfontolt és tudatos Föld-lakó 😊.

Mikor megterveztem az inSPIRIT takarókat, akkor sem volt még sejtelmem, hogy a fenntarthatóság témakörében is élen járó projekt lesz, de ez is egy olyan impulzus volt, ami még inkább megerősített abban, hogy jó úton indultam el.

Tudod, mikor belekezdesz egy új dologba, elkezdesz vele rendszeresen foglalkozni, álmaid vannak róla, egyre komolyabb tervek kezdenek körvonalazódni róla, akkor vannak ilyen kis hullámvölgyek, amikbe, ha sikerül tartósan belehuppanni, akkor akár örökre is elveszhet a lendület. Én nagyon sok lehetőséget hagytam annak, hogy elsikkadjon ez a dolog, de nem történt meg az elsikkadás.

Sugallatok alapján megyek tovább napról-napra, és például így született meg az inSPIRIT Arctisztító Kendő ötlete is. Először saját magamnak, aztán a homlokomra csaptam, hogy „Jaaaa, ez egy termék lehet!” – elvégre másnak is lehet olyan problémája, mint nekem.

Aztán pár héttel később új termék született: az inSPIRIT Törlőkendő – kifejezetten babáknak. Ugyanis mi az a termékcsalád, amire hatalmas szükség van, de brutálisan károsítja a környezetet? A nedves törlőkendő! Ennek tesz pontot a végére a mosható, szintén kötött, puhaságban és hatékonyságban is élenjáró inSPIRIT Törlőkendő

Ezt az inSPIRIT-es babatakarós (és mint kiderült, arctisztító kendős és popsitörlő kendős) utat úgy kezdtem el járni, hogy nyilvánvalóan nem vagyok divatszakember, nem vagyok egyébként kézműves sem, nem vagyok márkaépítő menedzser, és nem vagyok az az ember sem, aki rákattan egy valamire, aztán egész életében azt tolja…

Sokminden és sokmindenki vagyok, online képzéseket tartok online marketing és értékesítés, pénzügyi intelligencia, boldogság, önismeret, időgazdálkodás és hasonló (kapcsolódó) témákban, írtam és kiadtam hét könyvet és írom a nyolcadikat is.

De közben szólítgat itt engem valami, hogy kössek, meg babáknak segítsek megtartani a testhőjüket és békésen aludni, a szülőknek meg kialudt fejjel megélni a szülőséget 😊.

Ez egy áramlás, aminek nem tudok és nem is akarok ellenállni. Születnek a takarók – jó párat még fel sem töltöttem a termékek közé –, és nem tudom, hogy hová tudja ez kinőni magát, de nem is akarom tudni. Ez olyan, mint mikor gyereked van: imádod minden pillanatát és ahogy telnek egymás után a napok és az évek, reméled, hogy szép nagyra és okosra nő majd, de akárhogy is lesz, mindig szeretni fogod.

Hát ez az inSPIRIT sztori “röviden” :). 
Rita köt és mindenféléket kitalál, mint eddig is, csak ezek most már kézzel fogható, mosható és vasalható, hétköznapi szemmel is bekategorizálható, de attól még újszerű dolgok.

Szeretem mindig azt csinálni, amit szeretek csinálni. Néha látszólag eszement ötleteim vannak, mint például a jobb agyféltekés kreatív írás képzések voltak, amit csak nagyon kevesen értettek meg elsőre, hogy miben is más ez, és miben jobb esetleg, mint más íróképzések.

Mindig ilyeneket csinálok, hogy igyekszem falakat leomlasztani a fejekben.

Most épp törlőkendő meg babatakaró fronton :).

Remélem, hogy neked is hasznodra lesznek a termékek, azt megígérhetem, hogy kedvesek lesznek hozzád, a kisbabádhoz, unokádhoz, bőrödhöz, mert az tudvalevő rólam, hogy amit nem tudok szívvel-lélekkel csinálni, azt egyszerűen nem csinálom. Márpedig ezt csinálom, és amíg csinálom, a szívem-lelkem benne lesz :).

Szeretettel,

Rita

Itt találod az arctisztító kendőt, itt a babáknak szóló törlőkendőt, és itt pedig a babatakarókat.